Új legjobb barátom, a Kunert babakocsi.

Már gyerekkoromban elhatároztam, hogy felnőttkoromban csak és kizárólag valami állatokkal kapcsolatos dologgal szeretnék foglalkozni. Először kézenfekvően jött, hogy állatorvosnak fogok tanulni, de aztán kiderült, hogy az orvosi pálya nem nekem való. Már csak azért sem, mert a vér szó hallatára is rosszul leszek, nem ha még látom, így ez a pálya esélytelenné vált.

 

De mivel mindenképpen szerettem volna az állatoknál maradni, végül nyitottam egy állatos boltot. Nem volt könnyű a folyamat, rögös volt az út, de végül összejött, és nagyon sok mindent köszönhetek ennek a kis kuckónak. Itt ismertem meg például a férjemet.

 

Egy délután betért hozzám, a boltba, és kétségbeesetten két tanácsot, hogy milyen eledelt vegyen a 2 hetes kiskutyájának, akit ma hozott el a menhelyről, mert nem volt gazdija, de mikor ő meglátta, szerelem volt első látásra, és tudta, hogy övé kell, hogy legyen, viszont fogalma sincsen róla, hogy hogyan kell törődni egy kiskutyával. Annyira aranyos volt, és olyan szeretettel tekintett a kiskutyára, Jackie-re, hogy azonnal beleszerettem. Mivel elláttam egy csomó jó tanáccsal, törzsvásárló lett nálam, minden héten találkoztunk, és szépen kialakult a dolog.

 

Mint ahogyan a történet elején már le is lőttem a poént, azóta összeházasodtunk, és idén meg is született az első gyermekünk. A világ legboldogabb szülői vagyunk, hatalmas áldás egy gyermek, de sok mindennel meg kell birkózni ennek az égi áldásnak köszönhetően.

 

Számomra a legfontosabb kérdés az volt, hogy mi lesz a munkámmal, a vállalkozásommal, a gyerekkori álmommal, ha nekem 0-24-es anyukává kell válnom. Természetesen az első hónapban szó sem lehetett róla, hogy visszamenjek dolgozni, de egy hónap után, hiába vannak nekem a legtökéletesebb alkalmazottaim a világon, mégis elkapott a pánik, hogy nélkülem összedől a kártyavár, amit nagyon sok erőfeszítés árán tudtam felépíteni. Valamit ki kellett találnom, és muszáj volt legalább hetente 1-2 alkalommal bemennem, hogy lássam, minden rendben.

 

Persze, ha már ott voltam, bele is folytam a folyamatokba, és 3-4 órát simán bent töltöttem. Szerencsére a kisfiam jól bírta a gyűrődést, viszont az alap elképzelésem, miszerint kengurus anyuka leszek megdőlni látszott, hiszen a munka közben muszáj volt lefektetnem a gyereket valahova, be kellett szereznünk egy babakocsit.

 

Óriási kutatómunkába kezdtem, hogy melyik lenne a legjobb választás. Annyira ódzkodtam a babakocsitól, hogy előtte nem is foglalkoztam a témával, így teljesen a nulláról kellett rájönnöm, hogy melyik lenne a legmegfelelőbb választás.

 

Nagy szerencsémre akkor már voltak kismama barátnőim, így mikor már nagyon meguntam a keresgélést, megkérdeztem inkább őket, hogy mik a tapasztalatok, melyiket vegyem meg. 4 barátnőmből 3 azt mondta, hogy csak Kunert babakocsit venne, a 4. pedig kb. annyira értett hozzá, mint én, így hallgattam a tapasztaltabbakra, és kerestem Kunert babakocsit. A babaverdánál  hamar rátaláltam!

kunert-babakocsi

Hogy én korábban miért is nem gondoltam bele, hogy, mekkora segítség lehet egy babakocsi egy anyuka életében? Nem is értem. Ez meg aztán tényleg egy csúcs kategóriás járgány.

 

Mivel alumíniumból van a váza, nagyon könnyű, pikk-pakk kikapom a csomagtartóból, és felemelem a lépcsőknél. Nagy kerekei vannak, így könnyű vele közlekedni, ráadásul a rugózása is állítható, nem rázza szét a gyereket, ha kicsit göröngyösebb úton járunk. Van hozzá mózes rész, sport rész, és babahordozó is. A mózeskosár úgy van kialakítva, hogy a padlóra lerakva ringatni tudom benne a babát, ez óriási szolgálatot tesz, miközben a papírmunkát végzem az irodában, a gyerek úgy alszik benne, mint a tej. A babahordozó pedig autósülésnek is megfelel, két legyet egy csapásra ezzel is, remek! A sport részt még nem használtuk, mert pici a baba, de nagyon megnyugtató a gondolat, hogy 2-3 éves koráig kiszolgál minket ez a babakocsi, többször nem kell majd vennünk, míg szüksége lesz rá. Olyan finom pamut anyagból van a bélése, hogy legszívesebben én is belefeküdnék, és a balesetek orvoslása érdekében (büfi), lecipzárazható és mosható is.

 

A legjobb barátom lett ez a babakocsi. És rájöttem, hogy nem csak a munkánál, de a bevásárlásnál is óriási szolgálatot tesz. hatalmas, zárható kosara van, így azóta, ha el kell mennem a boltba, semmi cipekedés.

 

Ha összeszámolom, hogy mennyi mindent kaptam egy eszközben, ráadásul, hogy többet nem is kell vennem babakocsit a gyereknek, szerintem ár érték arányban elképesztően olcsó volt. És mivel tervezünk még egy gyereket, már most tudom, hogy vele is vissza fogok tudni jönni hamar felügyelni a munkát, hiszen ez az eszköz annyira minőségi és hasznos, hogy tutira még őt is ki fogja szolgálni.

 

Szóval, dolgozó anyukák, ha jót akartok magatoknak, vegyetek Kunert babakocsit a Babaverdánál!